Én aztán tudom mit jelent a szó “egyedül”. Sokan mondják egyedül nevelem a gyerekem/gyerekeim, de aztán kiderül, hogy azért van egy nagymama vagy nagypapa esetleg nagynéni, testvér, unokatestvér.
Az én közelemben nincs ilyen… néhány barát, akikre vagy lehet számítani vagy nem.
Már nem emlékszem rá milyen nem egyedül lenni és néha úgy gondolom már nem is akarom megtudni. Sok csalódás ért a kapcsolatokban, párkapcsolatokban és barátságokban is. Nem tudom van e hozzám hasonló anya aki így érez, aki már feladta azt, hogy szerető “társat” talál és rájött az életben már csak egy feladata van, a gyermekeit felnevelni.
35 éves leszek és belül él egy lázadó tini, egy vicces, bolondos nő aki szeretett régen a társaság középpontja lenni. Egy szerető nő, aki szerette, ha szeretik és mégis úgy érzem ez már a múltam része, ami nem leszek soha már.
ANYA vagyok semmi más és még is ez a MINDENSÉG ami csak egy nő lehet.
Lehet vajon teljes értékű életem így is?
Nap mint szembe kell nézni olyan akadályokkal amikről álmodni sem mertem volna. Magam is meglepődöm, hogy ez már szinte könnyedén megy. Mi lenne ez beletörődés a megváltoztathatatlanba? Belefásulás a mindennapokba?
Megküzdeni azzal, hogy a férfi aki gyermekeim apja “éli világát” én viselem a terheket. Nem érzem jogosnak és mégsem tehetek semmit.
A nagyobb gyerekeim kamaszok akiket jelenleg az érdekel a legkevésbé, hogy anyával mi van? Persze ez természetes tudom, de mégis fájdalmas amikor néha szavakkal megbántanak akaratukon kívül.
Amikor egyedülálló anya lettem sokan mondták, hogy nekem most Anyának és Apának kell lenni egy személyben. Azt meg hogy lehet megoldani? Akkor sem tudom és most sem tudom, ahogy azt sem milyen ha nem egyedül kell megküzdenem a gyermeknevelés nehézségeivel.
Talán velem lenne a gond? Én egy “más világban” élek?
Magányosan
2009 október 9. | Szerző: Bambi0308
Én aztán tudom mit jelent a szó “egyedül”. Sokan mondják egyedül nevelem a gyerekem/gyerekeim, de aztán kiderül, hogy azért van egy nagymama vagy nagypapa esetleg nagynéni, testvér, unokatestvér.
Az én közelemben nincs ilyen… néhány barát, akikre vagy lehet számítani vagy nem.
Már nem emlékszem rá milyen nem egyedül lenni és néha úgy gondolom már nem is akarom megtudni. Sok csalódás ért a kapcsolatokban, párkapcsolatokban és barátságokban is. Nem tudom van e hozzám hasonló anya aki így érez, aki már feladta azt, hogy szerető “társat” talál és rájött az életben már csak egy feladata van, a gyermekeit felnevelni.
35 éves leszek és belül él egy lázadó tini, egy vicces, bolondos nő aki szeretett régen a társaság középpontja lenni. Egy szerető nő, aki szerette, ha szeretik és mégis úgy érzem ez már a múltam része, ami nem leszek soha már.
ANYA vagyok semmi más és még is ez a MINDENSÉG ami csak egy nő lehet.
Lehet vajon teljes értékű életem így is?
Nap mint szembe kell nézni olyan akadályokkal amikről álmodni sem mertem volna. Magam is meglepődöm, hogy ez már szinte könnyedén megy. Mi lenne ez beletörődés a megváltoztathatatlanba? Belefásulás a mindennapokba?
Megküzdeni azzal, hogy a férfi aki gyermekeim apja “éli világát” én viselem a terheket. Nem érzem jogosnak és mégsem tehetek semmit.
A nagyobb gyerekeim kamaszok akiket jelenleg az érdekel a legkevésbé, hogy anyával mi van? Persze ez természetes tudom, de mégis fájdalmas amikor néha szavakkal megbántanak akaratukon kívül.
Amikor egyedülálló anya lettem sokan mondták, hogy nekem most Anyának és Apának kell lenni egy személyben. Azt meg hogy lehet megoldani? Akkor sem tudom és most sem tudom, ahogy azt sem milyen ha nem egyedül kell megküzdenem a gyermeknevelés nehézségeivel.
Talán velem lenne a gond? Én egy “más világban” élek?
Vajon a hozzám hasonló emberek merre élnek?
Oldal ajánlása emailben
X